FGEVENTS
PROFESSZIONÁLIS DJ SZOLGÁLTATÁSESKÜVŐI DJ | RENDEZVÉNY DJ
Rendezvény DJ & Esküvői DJ
A nevem Fehér Gábor Barna, innét is jött nagyon kreatívan az FGB, aztán később a WHTGBRL (még kreatívabban a whitegabriel). A DJ előtag már rég elmaradt a bakelit lemezek használatával együtt. A weboldal elnevezése szintén innét fakadt, ha valamit csinál az ember, akkor adja hozzá a nevét is – FGEvents, a két kezdőbetű ott van, a harmadik már túl hosszú lett volna, az Events meg sokkal elegánsabban hangzik, mint hogy rendezvény….
Most átugornám azt a több szolgáltató által weboldalukon sokszor megemlített részt, hogy csak akkor lesz jó egy rendezvény, esküvő – ha én leszek az, aki szolgáltatja a talpalávalót, és az átlaggal szemben nekem mennyivel jobb és milyen hang és fénytechnikám, felszerelésem van. Örülök, hogy sikerült megtalálnod a weboldalam, esetleg eleve valaki ajánlotta már figyelmedbe – a lényeg, hogy itt nyitott könyvként mindent megtalálhatsz rólam, a szolgáltatásról.
Főbb szolgáltatási területem Nyíregyháza és tágabb értelemben Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, de a környező megyék (Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén), sőt Budapest és környéke sem ismeretlen számomra. Minden megoldható, megegyezés kérdése.
Ez a műfaj kiváltképpen arról szól, hogy adok – szolgáltatok. Függetlenül a rendezvény jellegétől a cél mindig ugyan az: a legjobbat adni, valami olyat, amire szívesen emlékszik vissza a násznép, a rendezvény résztvevői. Ahogy a mottóm is mondja: Rólatok szól.
Ha egy esküvőre, vagy egy rendezvényre kerestek egy megbízható, sokoldalú, jó ár-érték arányú, kis helyigénnyel rendelkező zenei felelőst, akkor engedjétek meg, hogy szíves figyelmetekbe ajánljam magam – mint Esküvői DJ | Rendezvény DJ!
A képen bal oldalt DJ Ricky – Mesterem, jobb oldalt pedig Simon Norbi CM Mester Úr látható – velem középen.
Esküvői DJ ár
Esküvői DJ szolgáltatás
- A megrendelt szolgáltatás esetén grátisz esküvői weboldal, ahol minden információt meg tudtok osztani szeretteitekkel, barátaitokkal.
- Ingyenes kiszállás Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egész területén vagy Nyíregyházától számított 60km-es körzeten belül.
- Folyamatos egyeztetés Veletek, szükség esetén a többi szolgáltatóval (vőfély, videós, fotós), hogy minden a leggördülékenyebben mehessen a Ti szájízetek, elképzeléseitek szerint a szerződés megkötésétől kezdődően egészen az esemény végéig. Kívánságlista, tiltólista, stb..
- A nagy napon a szolgáltatás megkezdése előtt legalább 2 órával megjelenek és mindent időben beállítok, hogy az érkező Vendégeket semmiben se zavarjam.
- Diszkrét DJ pult fekete vagy fehér színben – a pulton nem látszhat semmi kábel!
- Kitűnő hangzás RCF hangfalakkal – alap esetben kb. 200 főig.
- Korszerű és látványos fénytechnika.
- 2db profi vezeték nélküli mikrofon az esetleges közjátékok lebonyolításához.
- Profi DJ kontroller, több mint 1.300 óra zene az 50es évektől napjaink legnagyobb hazai és külföldi slágereivel bármilyen stílusban.
- Hangfelvételi lehetőség biztosítása a videós részére.
- Kiváló hangulat minden korosztály számára az est kezdetétől akár egészen hajnal 4 óráig.
Egyéb esküvői szolgáltatások
- a polgári szertartás hangosítása
- a vendégvárás helyszínének hangosítása, amennyiben különbözik a vacsora vagy a polgári szertartás helyszínétől
- hangosítás több helységben
- 200 főt jelentősen meghaladó létszám esetén extra hangosítás
- hajnal 4 óra utáni ráadás idő, minden megkezdett óránként
Ezen szolgáltatások ára nagyban függ a helyi adottságoktól, az időtartamtól, ezért itt mindenképpen szükség van egyeztetésre az ár megadása előtt.
Azért, hogy egy konkrét példát is mondjak:
Egy polgári szertartás hangosítása, ami a vacsorát megelőzően 2 órával történik meg a vacsora helyszínétől különböző helyen, és nem szükséges hozzá „csak” 1db hangfal, a keverőpult és vezeték nélküli mikrofon (mikrofonállvány, hangfalállvány, állvány a keverőpulthoz, hosszabbítók, kábelek, stb.) – ez esetben a hangosítás díja 15.000,- Ft az „alap”csomag díja felett.
Természetesen lehetnek egyéb és extrém kérések is (konfettiágyú, habgép, lézershow…) de ezek minden esetben egyedileg kerülnek beárazásra. Bármi is legyen a kérésetek, ami kivitelezhető – azt megoldom!
Szükség lehet egy vérbeli Ceremóniamesterre is !
A nagybetűs CM
Alapvetően a konferálás, egy esemény levezetése, a kommunikáció a vendégekkel számomra sem okoz problémát. Sosem volt még panasz a hangulatra. Az ESKÜVŐ viszont egy olyan esemény, ami nagy valószínűséggel egyszer adatik meg az életben majd mindenkinek, és éppen ezért mindenki ilyenkor minden téren a lehető legjobbat, a legtöbbet szeretné kihozni lehetőségeihez képest.
Így mindenképpen jól jöhet egy a vendégeket folyamatosan tájékoztató és a megfelelő irányba terelő, az üres részeket is jókeddvel kitöltő személy – és ha szerencsénk is van, akkor ez a személy a megbízott CeremóniaMester. Természetesen most nem a magam előadóművészi képességeit szeretném degradálni, de az esküvői közjátékok levezénylését, a mókás versikék regélését inkább a vőfély újkori reinkarnációjaként ismert Ceremóniamesterekre hagyom.
Elég sok CM-et láttam már performance közben, de most a teljesség igénye nélkül viszont teljes szívemből szeretném ajánlani a nagyon-nagyon-nagyon-nagyonnagyon-nagyon-de-nagyon-nagyon jó értelemben nem normális, hihetetlenül tehetséges és természetesen iszonyatosan jóképű és minden helyzetben magát feltaláló Sopron vagány büszkeségét, akinek az apja Béla:
Horváth Szili CeremóniaMESTER urat !
Ha szeretnétek egy igazi jókedvvel teli esküvőt, akkor Ő erre garancia!

